Mária koncert
Örömmel adunk hírt egy Budapesten, Óbudán indított koncertsorozatról, amelynek első állomása jövő évben fog megvalósulni. Ez a rendezvénysorozat a „Mária koncert” nevet viseli. A rendezvény céljairól tájékozódhatnak a program honlapján: www.mariakoncert.hu
A célok megvalósítására a programban előadót, valamint zenekarokat kértünk fel. A felkértek mindegyike örömmel vállalta el a programon való részvételt. Ennek jegyében a program előadója Böjte Csaba atya lesz. Zenei közreműködőnek pedig a helyszínt adó templom zenei csoportja, a Boldogok mellett fellépésre Sillye Jenőt, valamint a Boanergész Margit-körúti ferences plébánia ének és zenekarát kértük fel. A program igazodik időpontjában Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéhez, témájában is ezt kívánjuk megragadni, az előadással és énekekkel egyaránt.
A rendezvény időpontja 2011. március 25. 18 óra. Helyszíne a Pünkösdfürdői Boldog Özséb Templom. A programon valórészvétel ingyenes, JEGYIGÉNYLÉS szükséges. A rendezvény honlapján további információk találhatóak, többek között a jegyrendelés mikéntjeiről is olvashatnak.
üdvözlettel: a szervezők
