keres
top

Ismét Magyarországon a Parachute Band

Az új-zélandi Parachute Band augusztus 19-én csütörtökön a Balaton NET-en, majd 21-én szombaton a Pócsmegyeri világtalálkozó rendezvénysorozat keretében ad koncertet.
Pócsmegyeren az est első fellépője a Bolyki Brothers Kezdés: 19:30

A Parachute Band Új-Zéland vezető dicsőítő zenekara, akik a világ minden táján koncerteznek. Lendületes, fiatalos zenéjükkel szeretnék az embereket minél közelebb vezetni Istenhez.
Az együttes eredetileg 1995-ben alakult azzal a céllal, hogy a legnagyobb új-zélandi keresztény fesztiválon – a Parachute Fesztiválon – vezessék a dicsőítést. Bő egy évtized alatt rengeteg dalt írtak, melyek 8 albumon jelentek meg.

2006-ban az összes alapító tag visszavonult a zenéléstől és egy teljes generáció váltásra került sor a zenekaron belül. Öt fiatal srác vette át az elődök helyét, akik két év alatt kiadtak két új, az addigiakhoz képest sokkal lendületessebb albumot, s világszerte elkezdtek turnézni.
Két nagy sikerű koncertet adtak 2009. május 31-én a Westend tetőteraszán és 2009. augusztus 14-én a Take5 Jazz Pubban az Ez az a nap! szervezésében.

A Parachute Band új arculata az ausztrál Hillsong United frissességével, modernségével, valamint mély lelki tartalmával kívánja megszólítani a fiatalabb generációkat – az eddigi tapasztalatok szerint sikerrel.

www.parachutemusic.com
www.myspace.com/parachuteband

Szólj hozzá!

top