Imádság Háza Dicsőítő Iskola
Az Imádság Háza Dicsőítő Iskola, 2010. szeptemberi hónaptól új szakot indít, Zongora-billentyűs kurzusok formájában, a meglévő gitár és ének szakok mellett! Olyan fiatalok, vagy felnőttek jelentkezésére számítunk, akiknek fontos a dicsőítés szolgálata és akik komolyan veszik, a szolgálattal járó felelősséget és elsajátítják a szükséges elméleti és gyakorlati oktatást! Iskolánkban olyan képzett keresztény zenészek és zenetanárok tartanak órákat, akik már sok éve a zenei pályán vannak. A dicsőítő és zeneiskola megálmodója és vezetője, Prazsák László gitáros-énekes és dicsőítésvezető, akit bizonyára sokan ismerhettek!
Különböző zenei stílusokat, koncepciókat, valamint egyéni tapasztalatokat szeretnénk átadni nektek ezeken a kurzusokon. Ugyanakkor van lehetőség a magánórákon való részvételre is, előzetes megbeszélés és időpont egyeztetés alapján! A magánórákon szólógitár, basszusgitár és zongora kurzusokon lehetne tanulmányokat folytatni, de terveink szerint a doboktatást is szeretnénk elkezdeni, ha lesz rá igény és hely! Erre is várjuk leendő diákjaink jelentkezését!
Ha bárki érez elhívást a dicsőítés szolgálatára és szeretne a képzések bármelyikére jelentkezni, az megteheti az alábbi elérhetőségeken!
Hirdetem továbbá, hogy a 2008 január óta működő 24 órás dicsőítés és imaszolgálatban is lehetőségetek van részt venni!
További információkat és részleteket találhattok az imadsaghaza.try.hu internetes oldalon, vagy megkereshettek minket az alábbi címeken, telefonon is!
E-mail: imadsaghaza@gmail.com
zsolt.miklos@freemail.hu
Tel.: 06-20-9-875-985
