Eucharist zenekar – dicsőítő alkalom
Az Eucharist együttes mindenkit szeretettel hív, hogy közösen dicsőítsük az Irgalmas Atyát, aki nekünk mindent adott. Erre az alkalomra különösen érdemes ellátogatni a környékbelieknek, kiváltképp a Váci Egyházmegye déli területeihez tartozóknak. A koncert a kecskeméti Szentcsalád Plébánián lesz, és 18 órakor kezdődik. Húsvét után egy héttel, április 10-én, szombaton.
Erre az alkalomra az ország minden részéből várnak fiatalokat és időseket, akik nyitott szívvel adnak hálát Istennek az ő irgalmas szeretetéért. Az esemény 18.00-kor kezdődik a kecskeméti Szentcsalád Plébánia Templomának erre az alkalomra megnyitott dísztermében. Belépés díjtalan. Az együttes további szolgálatához és a koncert anyagi fedezetéhez a szervezők adományokat gyűjtenek. A helyszínen kapható lesz a zenekar legtöbb lemeze, és énekeskönyve is.
Bővebb információ a www.eucharist.hu oldalon olvasható.
Mindenkit szeretettel várunk, különösen a környékbelieket, így a Váci Egyházmegye déli részeiből és a Budapestről érkezőket is. Találkozzunk tehát az Isteni Irgalmasság vasárnapjának vigíliáján Kecskeméten! Bízom benned!

Milyen szíve van annak a magát “kereszténynek” valló kurucinfós embernek aki azt mondja bízik ISTENBEN és közben meg elutasítja az Ő választott népét az IZRAELT/ZSIDÓKAT!!!
JÉZUS ZSIDÓ származásu
MÁRIA ZSIDÓ származásu
a 12 APOSTÓL+PÁL ZSIDÓ származásu
SALAMON király ZSIDÓ származásu
és még sorolhatnám ISTEN nagy prófétáit!!!
Nem gondolja a Vona Gábor és a Morvai Krisztina,hogy valami az ó hitéletükben nagyon nem stimmel!!! És ezek a legalapvetőbb diolgok amit pár éves gyerekek már jobban tudnak. génia
ok, de itt ezt szerintem mindenki tudja… nem értem miért ide írtad ezt be. ez nem a kurucinfó és valószínűleg se vona se morvai, de még a hívei se nagyon olvassák ezt a honlapot.