Vájtfül Archívum

A második Templom kora

A száműzetés fordulópontot jelentett. Mindenekelőtt a prófétai igehirdetés hangulata változott meg. A száműzetés prófétái természetesen már nem figyelmeztettek, hanem vigasztaltak és buzdítottak. Jeruzsálem romokban áll, mondották, a nép megkapta méltó büntetését, de még nincs minden veszve, mert Isten kész megkegyelmezni a “ hűséges maradéknak ”, kész visszavezetni őket Jeruzsálembe és megújítani a szövetséget. Csak az a fontos, hogy az izraeliták ezúttal hűségesek legyenek hozzá. De a hűség alatt most nem a templomközpontú kultuszhoz való ragaszkodás értendő, hanem az, hogy a hívek a szívükben imádják Istent, hogy ne csak tiszteljék, hanem a gyakorlatban is megvalósítsák a Tóra parancsolatait. Ez az új hozzáállás képezte a zsinagóga-rendszer alapját is. Mivel a jeruzsálemi Templom romokban hevert, a Babilonba száműzött zsidók zsinagógáknak nevezett imaházakban gyűltek össze közös imára és a Tóra tanulmányozására. Erről a második Templom felépítése után sem mondtak le, lehetővé téve a Jeruzsálemen kívül élő zsidóknak is, az istentiszteleti gyülekezéseket.

Ebben a korszakban bontakozott ki a messianisztikus várakozás. Most, hogy a királyság intézménye megszűnt létezni és Istennek a dávidi dinasztiával kötött szövetsége nem hozott látható gyümölcsöket, a zsidók az eljövendő messiás-király országlásába kezdték vetni reményüket. Úgy hitték, hogy az eljövendő messiás Dávid nemzetségéből fog származni és Isten földi helytartójaként helyreállítja majd a dávidi nagybirodalmat, az igazságosság, a jólét, a boldogság, győzelmének országát.

A babiloni fogságból hazatérő zsidók hamarosan újjáépítették a jeruzsálemi Templomot, felszentelték azt és helyreállították benne az istentiszteletet. A száműzetés keserű tapasztalata arra tanította meg őket, hogy most még jobban ragaszkodjanak hitükhöz és minden téren különüljenek el a pogányoktól, nehogy ismét a bálványimádás hatása alá essenek. Visszatérésüket Círusz, a perzsák új, Babilon helyére lépő világbirodalmának uralkodója tette lehetővé. A perzsa uralom Kr.e. 536-tól 332-ig tartott Palesztinában. Nagy Sándor hódításai után a környező népekhez hasonlóan a zsidók is a hellenista államok fennhatósága alá kerültek, amelyek mindenáron a hellenista kultúrát igyekeztek érvényesíteni. Judeában ez a politika heves lázadást váltott ki. Kr.e. 140-ben az ország ugyan felszabadult, de Kr.e. 63-ban ismét pogány – ezúttal római – megszállás alá került.

A római uralom idején jelent meg Jézus és a kereszténység, ami újabb jelentős fordulópontot jelentett a zsidók életében és egyszersmind az egész világon elterjesztette hitük elemeit. Jézus elfogadta a Tóra tanítását, de a törvényekhez való merev ragaszkodás helyett a szeretetparancsolatot helyezte előtérbe. Amikor a zsidók megtudták, hogy követői a megígért messiásnak tekintik őt, tömegesen szegődtek nyomába, abban reménykedve, hogy vezetésével kiűzik a rómaiakat és helyreállítják a dávidi királyságot. Jézus azonban nem vállalta ezt a szerepet. S mivel a zsidók nem szenvedő, hanem győzedelmeskedő messiást vártak, hátat fordítottak neki. Ezért történt, hogy az, ami a keresztények számára a hit és a történelem központi eseménye lett, az a zsidók szemében csak egy mellékes epizód, egy “hamis próféta” kicsit elhamarkodott kivégzése volt és maradt. A kereszténység nyitása a pogányok felé végérvényesen szétválasztotta egymástól a két vallást. A keresztény apostolok nem követelték meg a pogány megtérőktől a zsidó törvények betartását, ehelyett Jézus követésére kötelezték őket. A judaizmuson belül a hangsúly – különösen a Róma elleni lázadás kudarca után – a hagyomány megőrzésére terelődött.

RT

Lapozás: 1 2