Vájtfül Archívum

Mindezek a példák remekül érzékeltetik, hogy bármi, ami a mi világunkból Istennel kapcsolatba szeretne kerülni, az nem teheti meg közvetlenül, mert Isten szent (azaz elválasztott ettől a világtól), és semmi tisztátalant nem enged a maga közelébe. Ahogyan olvastuk, hogy ha még egy állat is ér a hegyhez, lőjék le. Ebből megérthetjük, hogy a cselekedeteknek nem sok jelentősége van, hanem inkább annak, hogy honnan jövünk, és kik vagyunk.

Még egy ószövetségi példát szeretnék felhozni, mielőtt rátérnék a mai, újszövetségi helyzetre. Ez pedig Isten népéről nyilatkozik. Ezsdrás könyvének 9. és 10. fejezete tartalmazza a történetet. Ez a történet akkor játszódik, amikor a babiloni fogság után Izrael vissza akart térni az igaz istentisztelethez, és újra teljesen be akarta tartani a törvényeket. Itt most csak két verset idézek, de érdemes elolvasni ezt a két fejezetet.

„Ekkor fölkele Ezsdrás, a pap, és monda nékik: Ti vétkeztetek, hogy idegen feleségeket vettetek magatoknak, hogy ezzel is többítenétek Izráel vétkét; Annakokáért tegyetek vallást az Úr előtt, atyáitoknak Istene előtt, és cselekedjetek az ő akaratja szerint, elkülönítvén magatokat e föld népeitől és az idegen feleségektől.” (Ezsd 10,10-11)

Ebből a példából remekül látjuk, hogy nem csak Isten van e világtól elkülönítve, hanem a népe is. Ahogyan a gyülekezet szó ( eklesia ) eredeti jelentése is azt takarja, hogy „a kihívottak”. Semmi köze ahhoz, hogy összejövetel, vagy gyülekezés. Hanem azoknak a csoportja, akiket Isten ebből a világból kihívott magához (hogy szentek legyenek). Isten népének is el kellett különülnie a többiektől. Itt fontos egy dolgot tisztázni. Ez az elkülönülés nem azt jelenti, hogy meg kell szakítani minden kapcsolatot a külvilággal! Nem, hanem az életünknek, a cselekedeteinknek kell megmutatnia, hogy mi nem cselekedjük ugyanazokat, amiket a világ. Jézus mondja:

„Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (Jn 17,15)

Tehát Isten terve nem az, hogy mi a világtól teljesen elválasztva éljünk, ahogyan azt ma sok gyülekezetben megtapasztaljuk, hogy semmi kapcsolatuk sincs a külvilággal, hanem az, hogy legyünk itt a világban, de ne a világ normái szerint, hanem mint szentek, egy teljesen más, elválasztott életmóddal éljünk. Ahogyan Péter írja:

„Mert elég nékünk, hogy életünk elfolyt idejében a pogányok akaratát cselekedtük, járván feslettségekben, kívánságokban, részegségekben, tobzódásokban, ivásokban és undok bálványimádásokban. A mi miatt csudálkoznak, hogy nem futtok velök együtt a kicsapongásnak ugyanabba az áradatába, szitkozódván.” (1Pét 4,3-4)

Mert ha nem élünk a többi emberrel együtt, akkor nincs módjuk rá, hogy lássák, hogy milyen is a mi Istenünk. Egyébként ajánlom a mostani témához Péter első levelét, mivel szinte teljesen ezzel a kérdéskörrel foglalkozik.

Összegezve, szentnek lenni azt jelenti, hogy egy új életmóddal élünk, egy új értékrenddel élünk, amely Istentől jön. Ahogyan az övéi leszünk, és az Ő élete lesz egyre nyilvánvalóbb bennünk, úgy változunk el egyre inkább ettől a világtól, az Ő hasonlatosságára. Vigyázat, nem úgy indul a folyamat, hogy elkezdek jó dolgokat cselekedni, és azt mondom, hogy ezek szent cselekedetek, hanem fordítva. Ahogyan a belsőm egyre inkább isteni lesz, úgy változnak meg a cselekedeteink ennek megfelelően, és lesz láthatóvá, hogy más vagyok belül. Ha elkülönítem magam Istennek, ha engedem, hogy Ő alakítson belülről, akkor leszek szent. Hogy egészen konkrétan lássuk:

„Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevő időt.” (1.Pt.4,2)

Isten szentsége nem változott. Ahogyan korábban írtam, Jézus, csak az odavezető utat nyitotta meg számunkra, de ettől függetlenül csak a megfelelő előkészületekkel lehet Isten elé járulni. Ma, természetesen a kegyelem időszakát éljük, amely azt jelenti, hogy ha valaki hibázik, akkor nem hal meg rögtön, de ez nem szentesíti az állapotunkat, ill. nem ment fel attól, hogy csak a megfelelő állapotban kerülhetünk Isten jelenlétébe. Többek közt ilyen szentség az Úrvacsora. A páskabárány szent. Mint minden áldozat, ami közvetlen Istené, ami közvetlen Neki szól.

„És megölék a páskhabárányt a második hónap tizennegyedik napján; s a papok és Léviták megszégyenlék és megszentelék magokat, és égőáldozatokat vittek az Úr házába; És kiki álla az ő helyére az ő szokások szerint és Mózesnek az Isten emberének törvénye szerint, és a papok hintik vala a vért a Léviták kezéből. Minthogy pedig igen sokan valának a gyülekezetben, a kik magokat meg nem szentelték vala, ezért a Léviták a páskhabárány megölésével foglalkozának azokért, a kik tisztátalanok voltak, hogy megszenteljék az Úrnak; Mert a népnek nagy része, sokan az Efraim, Manasse, Izsakhár és Zebulon nemzetségéből, nem szentelték meg magokat, mindazáltal megevék a páskhabárányt, nem úgy, a mint megiratott; de könyörge Ezékiás érettök, mondván: A kegyes Úr tisztítsa meg azt; Mindenkit, a ki szívét elkészítette, hogy keresse az Istent, az Urat, az ő atyái Istenét, ha nem a szentségnek tisztasága szerint is. És meghallgatá az Úr Ezékiást, és a népnek megkegyelmeze.” (2Krón 15-20)

Ha nem imádkoztak volna a népért, akkor meg kellett volna halniuk, mert tisztátalanul akartak volna Isten elé járulni. Ma, az úrvacsora az amely a páskát szimbolizálja, ezért ugyanolyan szent mint a páskhabárány. Pál figyelmeztet erre:

„Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, a míg eljövend. Azért a ki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból, mert a ki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét. Ezért van ti köztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan. Mert ha mi ítélnők magunkat, nem ítéltetnénk el.” (1Kor 11,26-31)

Ahogyan látjuk, ha valaki nem megfelelően vesz részt az úrvacsorán, akkor az nem éri el a célját, és nem fog tudni részesülni az úrvacsora áldásaiból. Más szavakkal, ha nem szentként járulok Isten elé, tisztán, és megfelelő jogalappal Krisztusban, és mivel nincs aki értem közbenjárjon (mivel titkos bűneim vannak), ezért ítéletet hozok a saját fejemre. Ahogyan Pál írja, hogy ezért betegek sokan.

Isten nem változik. Ő olyan, mint mindig. Ezért a szentségével kapcsolatos dolgokhoz való viszonya sem változik. Ahogyan a kezdő vers is felszólít, legyünk szentek! Válasszuk el magunkat a testi kívánságoktól, és a szellem vezetése szerint éljük az életünket, Krisztusban. Ha valami bűnt el is követnénk, akkor térjünk meg belőle, és kérjük az Úr megtisztító áldozatát a fejünkre. Ha így járunk a világban, akkor Isten szentsége nyilvánvaló lesz az életünkben, mert nem a világ normái szerint fogjuk élni az életünket.

„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; A kik hajdan nem nép voltatok, most pedig Isten népe vagytok; a kik nem kegyelmezettek voltatok, most pedig kegyelmezettek vagytok. Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a testi kívánságoktól, a melyek a lélek ellen vitézkednek; Magatokat a pogányok közt jól viselvén, hogy a miben rágalmaznak titeket mint gonosztévőket, a jó cselekedetekből, ha látják azokat, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.” (1Pt 2,9-12)

Medveczky László

Lapozás: 1 2