Vájtfül Archívum

Diadalmas konfucianizmus

Hszün-cu után a konfucianizmus egyre jobban erősödött, háttérbe szorítva a többi filozófiai iskola tanításait. A Kr.e. 3. században már csak egyetlen igazi vetélytársa volt – a taoizmus. Míg azonban a taoizmus kifejezetten lázadó vonásokat tartalmazott, a konfucianizmus a Han dinasztia korszakában (Kr.e. 202 – Kr.u. 209) birodalmi szinten is egyesült az államkultusszal, azaz annak hivatalos ideológiájává vált.

A diadalmas konfucianizmus fő képviselőjére Tung Csung-sura (Kr.e. 197–104) elsősorban Hszün-cu merev szertartásközpontú tanai voltak nagy hatással. Tung Csung-su szentesítette a császári hivatal mennyei eredetére vonatkozó elméletet, amellyel megfelelő ideológiai-vallási alapokat biztosított a központi hatalom abszolutisztikus törekvéseinek. Ettől kezdve a kínai dinasztiák a Menny Fia isteni felhatalmazásáról szóló tanban látták hatalmi helyzetük legszilárdabb alapját és ezért a konfuciánus tudósokat a trón legerősebb támaszainak tekintették.

A konfuciánus filozófusok által irányított pompás rítusok – melyekben az egyszerű nép csak külső szemlélőként vett részt – a látványosság szerepét töltötték be. A kultusz főpapja maga a császár, a hatalmát Tientől származtató uralkodó volt. Ő mutatta be minden évben az áldozatot az Égnek. Hatalmában állt új istenségeket kinevezni, vagy a régiek közül egyeseket lefokozni. A nagy ősök szellemei ily módon gyakran isteni rangra emelkedtek. A Han korszaktól kezdve Kung Fu-ce is ebben a tiszteletben részesült. Minden nagyobb városban templomot emeltek a tiszteletére, Kr.e. 174-ben pedig maga a császár mutatott be áldozatot sírjánál. A Han korszak színpompás szertartásossága és a konfucianizmus hideg erkölcstana azonban nemigen tudta kielégíteni az egyszerű ember vallási éhségét. Sokan a népies vallásosság különböző megnyilvánulási formáiban keresték a kiutat. Virágzott a sámánizmus, a mágia, erőre kapott a taoizmus legmaradandóbb változata, a népies taoizmus és a 3.-4. századtól kezdve erőteljesen terjedni kezdett Kínában a buddhizmus mahajana változata.

Néhány – a buddhisták és a taoisták ellen irányuló – intézkedéstől eltekintve a három nagy vallás különösebb megrázkódtatás nélkül fejlődhetett egymás mellett Kínában. Mivel a sámánizmus és az egyéb mágikus elemek idővel beleolvadtak valamelyik nagy vallásba, Kína lassanként a “három vallás országa” lett. A konfuciánus hivatalnoki rétegen, valamint a taoista papokon és buddhista szerzeteseken kívül nagyon kevés ember tartozott határozottan ehhez, vagy ahhoz a valláshoz. Az egyszerű nép hol taoista papokat, hol buddhista szerzeteseket, hol pedig konfuciánus hivatalnokokat kért meg a temetési, házasságkötési, áldozatbemutatási szertartások elvégzésére. E keveredés mind a mai napig jelen van Kínában.

A 8. századtól nyomon követhető reformtörekvések a 12. században szülték meg az újkonfucianizmust, melynek alapvető jellegzetessége a Meng-ce féle idealizmushoz való visszatérés volt. A buddhista csan szekta ezoterikus tanításának mintájára az új-konfuciánusok is létrehozták a titokzatos tanítványi lánc elméletét. Azt állították, hogy tanaik ősidőktől fogva léteznek, nagy tanítók hagyományozták azt egymásra. Ezek egyike volt Kung Fu-ce. Utána már csak egyetlen igaz­hitű mester – Meng-ce – következett, majd a tanítványi lánc több mint ezer évre megszakadt, s csak az újkonfuciánusok fedezték fel újra. Filozófusaik bonyolult metafizikai rendszereket dolgoztak ki, ám ezekhez az egyszerű nép még kevésbé tudott közeledni, mint a Han korszak szertartásközpontúságához.

Az újkonfuciánusok fő képviselője Csu Hi (1130–1200) kommentárokat írt az ókori konfuciánus irodalom négy nagy művéhez (Lun jü, Meng cu, Tao hio, Csung jung). Magyarázatai az elkövetkezendő évszázadokban az államvallás ortodoxiájának alappilléreivé váltak. Csu Hi kutatásának középpontjában a bölcsesség elérése volt. Úgy vélte, az ember csak hosszantartó önfegyelmezés, a dolgok és a lélek tanulmányozása, az erények állhatatos fejlesztése által érheti el a tökéletes bölcsességet. Hitt az emberi természet eredendő jóságában, de hangsúlyozta, hogy az anyag – amelyben a szellem lakozik – hol jó, hol rossz és ez határozza meg az ember jellemét. Ezért az értelem segítségével a testre is rá kell erőszakolni a jót. Az igazi bölcs már itt a földön eggyé válik az Éggel, a tökéletes kozmikus szellemmel és eléri a teljes boldogságot. A másik nagy újkonfuciánus tudós Vang Jang-ming (1472–1529) a fokozatos bölcsességre jutás helyett a csan szekta misztikus megvilágosodásához hasonló hirtelen ismeretre jutást szorgalmazta.

A buddhizmus túlvilág tana azonban nemigen tudott gyökeret verni az újkonfucianizmusban. Tudósaikat nem érdekelte a túlvilági jutalom, vagy büntetés problémája. Az erényes életre és a tökéletes bölcsességre kizárólag az evilági boldogság megvalósítása miatt törekedtek. Persze, a halál utáni életben azért ők is hittek. Úgy vélték, hogy haláluk után ők is csatlakoznak elődeik szellemeihez, akiket ebben az életben vallási tisztelettel öveztek.

A konfucianizmus a 20. század elejéig maradt a kínai birodalom államvallása. Kung Fu-ce tanai Kínán kívül teret hódítottak Koreában, Japánban és Vietnamban. A 19. század végén Kang Ju-vej vallási mozgalma már jövőbe látó prófétát, földre szállt istenséget faragott Kung Fu-ceből. A kereszténység mintájára megkísérelték, hogy az öt klasszikus művet a négy konfuciánus szent irattal együtt az egész emberiség számára érvényes “bibliaként” interpretálják.

E megmozdulások hatására a császár 1906-ban egyenrangúvá nyilvánította Kung Fu-cet Tiennel, az Éggel. A rendelet azonban nem sokáig maradt életben, mert a császárság 1912-ben megbukott és Kína polgári köztársasággá vált. A konfucianizmus és az állam évezredes kapcsolata megszűnt, s egyben végzetesnek látszó csapás zúdult Kína ősi vallására. A császár-főpap, az ősök kultuszának irányítója és az ég földi helytartója letűnt a történelem porondjáról. A konfuciánus etika alapszabályai azonban annyira belevésődtek a kínai mentalitásba, hogy azt még a kommunista forradalom 1950-es győzelme sem tudta megváltoztatni. A lakosság legnagyobb része továbbra is vonzódik a konfuciánus ideálokhoz. Még ma is hisznek az ősök szellemeiben és az istenekben, ragaszkodnak a hagyományos szertartásokhoz, áldozatokat mutatnak be a természetfeletti lényeknek, hogy ezáltal jóindulatra bírják őket és igyekeznek követni Kung Fu-ce erkölcstanának szabályait.

RT

Lapozás: 1 2 3