Vájtfül Archívum

„Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül, de aki mindvégig kitart, az üdvözül” (Mt 24:12-13).

Jézus Krisztus és Pál apostol szavai a mai világról szólnak. Korunk vezérelve lett az önmegvalósítás, az „ÉN” előrébb és feljebb tolása, akár a másik ember letaposása árán is. Családok, házasságok, barátságok, emberi kapcsolatok mennek tönkre ennek hatására sokakban súlyos, fájdalmas lelki sebeket, szenvedést okozva. Közülünk, hívők közül némelyek strucc módjára nem akarnak tudomást venni ezekről a bajokról, inkább bezárkóznak saját kényelmes, falakkal körülhatárolt kis világukba, amit felépítettek maguk köré és kezdenek olyan közönyösekké válni, mint a laodiceaiak, akiket Jézus fedd meg a Jel 3:14-22 szerint.

„Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek, szeretetlenek, kérlelhetetlenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint Istent. Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak erejét megtagadják, fordulj el tehát ezektől.” (2Tim 3:1-5).

Nem veszik észre, hogy környezetükben vannak olyan testvéreik, akik külsőre ugyanúgy néznek ki, mint bármely más hívő, látszólag minden rendben van velük, de jobban megismerve őket kiderül, hogy belül a felszín alatt meg vannak sebezve, megerőtlenedtek, magányosak és nehéz terheket hordoznak, mert senkitől sem kapnak segítséget. Úgy tapasztalják, hogy magukra vannak hagyva gondjaikkal és csak önmagukra számíthatnak. Ha valamelyikük megpróbál vigaszt keresni, általában kétféle válaszra számíthatnak. Jobbik esetben jól csengő, hangzatos, barátságos mosollyal kísért, szabványos, felszínes, üres frázisokat kap, valami ilyesmit: „szedd össze magad, igyekezz jobban, teljesíts többet, énekelj, örvendezz, fogadd el a bajaid, imádkozz, böjtölj, olvasd a Bibliát mégtöbbet.” E három utóbbi dolog hasznos, de önmagában még jelentenek megoldást Jak 2:14-26).

Rosszabb esetben pedig, magas erkölcsi talapzatról hangzó, merev, dörgedelmes kárhoztatást kap, mint pl.: „minden bajodnak te magad vagy az oka, bűn van az életedben, nem élsz Istennek tetsző módon, nincs elég hited”. Mondják ezeket anélkül, hogy jobban megismernék az illetőt, aki ha nem képes önerőből talpra állni, elkerülik, kiközösítik, növelve a szenvedését, bajai miatt, amikbe nem biztos, hogy saját, szabad akaratából került. Súlyosabb esetben néhány ilyen kárhoztató még azt is elhiszi magáról, hogy ezzel Istennek tettek szolgálatot.

Van egy másik réteg is a hívők között , akik megjelenésükben, szokásaikban, stílusukban eltérnek a megszokott, sematikus, hagyományos külsőségektől, ezért elsődleges célpontjai néhány önjelölt bírálónak. Ehhez a réteghez tartoznak pl. a keresztény metál kedvelői, vagy akiknek tetoválásuk van, vagy akik dohányoznak. Őket-egyesek talán félelemből, tudatlanságból, mások gőgből, valamilyen hamis erkölcsi felsőbbrendűség-érzettől hajtva - eleve előítélettel fogadják pont olyan kíméletlenséggel, ahogy azt a világiak is teszik, mindezt anélkül, hogy erre bármi okot adnának. Nem bántanak senkit, nem ártanak senkinek, puszta jelenlétük mégis sérti egyesek szemét, akik hajlamosak a kákán is csomót keresni. Fő érvük az, hogy a keresztény metál kedvelői-öltözködési stílusuk, hajviseletük, zenei ízlésük miatt ördögi befolyás alatt vannak, lázadók, agresszívek, a tetováltak bűnözők, börtöntöltelékek, félelmet keltőek, a dohányosok pedig erkölcstelenek, tisztátalanok, antiszociálisak és züllöttek.

E jelzőket variálják közöttük, főképp ha átfedések is vannak köztük. Akik e kritikákat hangoztatják - gyakran a szövegkörnyezetből kikapkodott bibliai idézetekkel alátámasztva - hajlamosak megfeledkezni arról, hogy az ő szemükben etalonnak számító, ún. „tisztességes” külső megjelenés mögött is előfordulhatnak különféle hibák, problémák, rossz szokások, bűnök, de ők csak az alapján ítélkeznek mások felett, amit a szemük előtt látnak (Mt 7:1-5, Jak 2:1-13, 4:11-17, 1Jn 2:7-11, 3:13-17). Természetesen ők is az igazságot akarják hirdetni, ami önmagában hasznos és jó, de baj az, hogy mindezt nem szeretetben, hanem önös érdekekből teszik és inkább a saját nézeteiket, ízlésüket, elvárásaikat, elveiket, életfelfogásukat is belekeverve, amivel gyakran jóvátehetetlen károkat okozhatnak.

Ugyanis akiket megbélyegeznek minden igyekezetük, jó szándékuk ellenére, azt veszik észre, hogy a perifériára kerültek. Nem tartoznak sem a kereszténységhez, de nem tartoznak hitük miatt a világhoz sem, hanem egyfajta „szellemi senkiföldjéhez”, pusztaságban tengődnek elszigetelten. Lelki alkattól függően különbözően reagálnak az elutasítottságra. Akad, aki könnyen túlteszi magát rajta és nem törődnek vele, de a többségben hatalmas károkat okoz, ha éppen onnan nem kap szeretet, elfogadást, ahonnan várná. Közülük egyesek, hogy a többi hívő elfogadásáért, feladják egyéniségüket, megpróbálnak igazodni az emberek által felállított magas mércékhez, felvéve a többiekéhez hasonló álarcot, miközben belül csendben tovább szenvednek, végül kiüresednek.

Mások pedig, akik kitartóak, de képtelenek „színházasdit játszani” az elfogadásért, inkább továbbállnak egy házzal és jobb másik gyülekezethez csatlakoznak, reménykedve, hogy végre lelki otthonra találnak. Rosszabb esetben csalódottan, kiégve, megkeseredve és megkeményedve, fellázadva visszamennek a világba, hátat fordítva Istennek (Péld 15:13, 18:14).

Az evangéliumokban olvashatjuk, hogy Jézus könyörületességre indult az elesettek iránt, pl. a Mt 9:36 szerint. Tanítványai is megtanultak egy egyszerű, mégis nagyszerű módot ezen bajok megelőzésére, orvoslására: engedték, hogy Isten az Ő szelleme által betöltse őket szeretetével, amit ők továbbadtak egymásnak, felebarátaiknak és az őket üldöző ellenségeiknek, kivétel és feltétel nélkül mindenkinek. Az effajta szeretetközösségről ad példaértékű leírást az ApCsel 4:32-35: „A hívők seregének pedig szíve, lelke egy volt. Senki semmi vagyonát a magáénak nem mondta, hanem mindenük közös volt. Az apostolok nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról és nagy kegyelem volt mindnyájukon. Nem volt közöttük szűkölködő senki. Akiknek szántóföldjük és házaik voltak, eladták azokat, az árát pedig elhozták és letették az apostolok lábai elé. Azután elosztották kinek-kinek szüksége szerint”.

Ugyanez van leírva még az az ApCsel 2:42-47-ben és ehhez hasonló az 1Kor 8.és 9. fejezeteiben leírtak is. Ezt az igaz és nemes hagyományt folytatták a későbbi korok hívői is, pl. a 19. században C.H. Spurgeon (aki mellesleg szintén dohányos volt), Müller György, W.F. Boot, a 20. században calcutta-i Teréz, és az 1950-es, 60-as, 70-es, 80-as évektől amerikai, nyugat-európai, majd amikor már szabadon lehetett, a 90-es évektől, Közép-Kelet Európában, köztük Magyarországon is különféle felekezetekhez tartozó testvéreink is. Ők a mai napig is szeretetben, csendes szerénységben odaadóan végzik szolgálatukat az elesettek felé, hirdetve az örömhírt, egyúttal hitelessé téve is azt. Elhagyva az Ítélkezés, a közöny széles és könnyebb útját, vállalva a szeretet keskeny, rögösebb, nehezebb útját, új esélyt, lehetőséget adva a nélkülözőknek egy új, teljesebb, emberibb élethez.

Kinek-kinek szüksége szerint gondoskodnak élelemről, ruházatról, lakhatásról, gyógykezelésről, taníttatásról, munkalehetőségről a megélhetéshez, gyülekezeti szolgálat lehetőségről az arra alkalmasaknak, hogy hasznos tagjai lehessenek Krisztus testének és a társadalomnak. Másoknak pedig segítséget nyújtanak, hogy megszabadulhassanak drog- vagy alkoholfüggőségüktől. Ők igazi, követendő példaképek lehetnének számunkra is. Eljött ugyanis annak az ideje, hogy felfedezzük : ha egy hívő közösségben különcök, „deviánsok”, lélekben vagy testben betegek, elesettek, erőtlenek, szegények keresik az Urat, akkor az az élet jele.

Ismerjük fel, hogy ők is Isten gyermekei, akik hozzánk hasonlóan vágynak a szeretetre, az elfogadásra, arra, hogy érezzék, tapasztalják: tartoznak valahova, hogy képesek legyenek örülni, boldognak lenni. Meleg, szeretettel teli szívekre, baráti közösségre van szükségük nekik is ahhoz, hogy hitükben növekedni tudjanak és közelebb kerülhessenek mennyei Atyjukhoz, aki nem megveti hanem szereti és elfogadja őket, támogatja őket, törődik velük, gondoskodik róluk és közösséget akar vállalni velük (Ézs 57:15, Ez 34:16, Jer 31:34). Mert Ő csak a bűnt gyűlöli, de a bűnöst szereti.

Ne falakat építsünk egymás közé, hanem inkább hidakat, mert most még inkább Istenre is, és egymásra is vagyunk utalva, mert a napok gonoszak. Tanuljunk meg Istennel és egymással is egységben lenni, egymás testvéreivé válni. A bajban támogatást, segítséget nyújtani egymásnak, a terheket közösen hordozni, a másikat megérteni, ha kell együtt érezni és együtt örülni, vagy szenvedni vele, hogy ha kell, akkor bocsánatot kérni a másiktól és megbocsátani, elfogadni, tisztelni, becsülni a másikat hiányosságaival, tökéletlenségeivel, különbségével, értékeivel együtt, ellenállva a késztetésnek, hogy saját képünkre és hasonlatosságunkra próbáljuk átformálni őt. Ahogy Jézus és Pál is mondják: „És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük” (Lk 6:31).

„Sőt azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmivé tegye a valamiket, hogy egyetlen ember se dicsekedjék Isten színe előtt. Az Ő munkája az, hogy ti Jézus Krisztusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá, hogy amint meg van írva: ‘aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék’” (1Kor 1:27-31).

(További igehelyek, néhány a sok közül, amik a témához kapcsolódnak a cikkben szereplők mellett, amiknek hasznos utánanézni és elgondolkodni rajtuk: 5Móz.10:17-19, 14:4, 1Sám.2:8, Jób 13:10, Zsolt.22:25, 69:34, 74:19, 82:4, 109:31, Péld.19:17, Ézs.42:3, Mt.12:20, 19:21, Lk.4:18-19, 10:25-37, 14:12-14, 15:20-32, Róm.2:11, 12:9-21, 13:8-10, 14:1.4.7-12.19, 15:1-7, 1Kor.10:12, Jak.1:27)

Ian