Hogyan épüljünk szellemben?
2005. január 1. | Élet az Ige tükrébenSzeretnék ezért néhány olyan tevékenységet leírni, amelyekkel tudatosan tudjuk a szellemünket táplálni. Ez elengedhetetlen egy sikeres keresztény élethez. Mivel az emberi élet döntések sorozata, a legnagyobb gond akkor van, ha nem tudom, hogy melyik utat válasszam azok közül a lehetőségek közül, amik előttem vannak. Mi az Úr akarata. Ahogyan Pál is írja, „Az érett korúaknak pedig kemény eledel való, mint a kiknek mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való különbségtételre.” (Zsid 5,14) Akkor vagyok szellemileg érett, ha meg tudom mondani egy adott helyzetről, hogy az milyen forrásból jött, mit jelent, és hogyan kell vele szemben viselkednem. Mit mond az Úr, mit kell cselekednem. Ezt azonban csak akkor tudom megtenni, ha a szellemi életem tudatossága elért már egy olyan szintre, hogy különbséget tudok tenni jó és rossz között. Más szóval Isten által kijelölt út és a más forrásból jövő tévutak között. A kezdet tehát, hogy akarnom kell ezt a szellemi növekedést. Ha akarom, akkor teszek is érte valamit. Baptista testvérek között tanított szokás, a reggeli és délutáni csendesség. Szerintem is itt kezdődik a dolog. Időt kell rá szánnom. Enélkül nem megy. A reggel a legjobb, mert akkor még tiszta az ember feje. Ennek van más isteni oka is, mégpedig, hogy istennek ajánljam mintegy áldozatként az első gyümölcsét mindannak amit kapok. Ilyen értelemben az ajándékba kapott új nap első óráit is szánjam oda Neki.
Most felsorolnám ezeket a tevékenységeket rövid magyarázatokkal.
- Hálaadás, dicsőítés, ima: Ahhoz, hogy imánk építse a szellemünket, először be kell imádkoznunk magunkat szellemben az Úr jelenlétébe. Zsolt 95,2 „Menjünk elébe hálaadással; vigadozzunk néki zengedezésekkel.” – Zsolt 100,4 „Menjetek be az ő kapuin hálaadással, tornáczaiba dicséretekkel; adjatok hálákat néki, áldjátok az ő nevét!” Isten jelenlétébe úgy tudok szellemben bekerülni, ha dicsőítem Őt, ha hálát adok Neki mindazért amim van, mindazért amiben vagyok. Ha az Urat dicsőítem, ha szellemben imádkozom, akkor épül a szellemem.
- Igeolvasás: 2Pt 1,21 „Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.” Mindannyian tudjuk, hogy Krisztus maga Isten Igéje (Jn 1,14), Ő a testé lett Ige. Isten egy az Ő Igéjével. Mivel a Biblia szellem által szellemnek íródott, ezért kell rendszeresen magunkhoz vennünk. Ahogyan az Úr Józsuénak mondta – Józs 1,8 „El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, a mint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon és akkor boldogulsz.” El kell telnünk Isten Igéjével. Kevesen figyelik meg, hogy amivel tele van a fejünk, olyanokká válunk.
- Az Ige ima-olvasása: Az olvasást még hatékonyabb szellemi eszközzé tudjuk tenni, ha azt ima-olvassuk. Ezt úgy tudjuk megtenni, hogy veszünk egy vagy két verset a Bibliából, és azt úgymond megimádkozzuk. Újra és újra elmondjuk, ízlelgetjük. Mintegy esszük, Jn 6,57-58 „…akként az is, a ki engem eszik, él én általam. Ez az a kenyér, a mely a mennyből szállott alá; nem úgy, a mint a ti atyáitok evék a mannát és meghalának: a ki ezt a kenyeret eszi, él örökké.” Mindkét Igével kapcsolatos tevékenység arra vonatkozik, hogy mintegy táplálékot vegyük magunkhoz Isten Igéjét, tegyük magunkévá, tegyük részünké.
- Nyelveken szólás: Bár ez a Szentlélek ajándékai között van felsorolva, véleményem szerint igen nagy a jelentősége minden hívő életében. Véleményem szerint ezt mindenki megkaphatja, ha kéri. Ez az egyetlen olyan ajándék, amely közvetlenül engem épít. 1Kor 14,4a „A ki nyelveken szól, magát építi” ill. 1Kor 14.14 „Mert ha nyelvvel könyörgök, a lelkem könyörög, de értelmem gyümölcstelen.” Ha nyelveken imádkozom, mivel ez is ima, a Szentlélek imádkozik közvetlen a szellememből, akkor bár nem értem, de a szellemem épül általa, hiszen Isten akaratával teljes összhangban imádkozom. „Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, a mely ő benne van? Azonképen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke.” (1Kor 2.11 ). Senki nem ismer bennünket annyira, mint a bennünk lakozó Szentlélek. Ő tudja igazán, hogy mire van szükségünk, miért kell imádkoznunk. A Szentlélek ismeri Isten legbelső dolgait is. Így ha nyelveken engedjük a szellemünket (amely immár eggyé vált a Szentlélekkel) imádkozni, akkor tudatosan építjük a szellemünket.
Gondoljuk meg, hogy naponta, a nap 24 órájából, milyen keveset töltünk az Úrral. Maximum 1-2 órát, de átlagosan ettől sokkal kevesebbet. Ha Isten életének ereje ilyen hatalmas, hogy így meg tud tartani bennünket, akkor mekkora erő ez. Ha csak a Józsué 1,8-at és az 1Thess 5,17-et „Szüntelen imádkozzatok.” nézem, akkor az lenne a helyes, ha folytonosan ezzel foglalkoznánk. Persze ez lehetetlennek tűnik, de nem az. Amikor leülök, és kizárólag az Úrnak szentelem az időmet, akkor tudok újat meríteni az Igéjéből, akkor van időm elgondolkodni az Igén. Ha dolgozom, vagy más tevékenységet végzek, akkor közben tudok imádkozni, dicséretet énekelni. Ha az értelmemmel kell figyelnem, akkor remek szolgálatot tesz a nyelveken való imádkozás, amikor az értelmem „ki van kapcsolva”, vagyis nem az imára kell figyelnem. Ezek az egyéni módszerek, de mindenkiben vannak kérdések az élettel kapcsolatosan, amikor egy tapasztaltabb testvérünk tanácsára van szükségünk. Erre írja Pál, az 1Kor 4,15-ben „Mert ha tízezer tanítómesteretek lenne is a Krisztusban, de nem sok atyátok” Sokan tanítanak minket, de igazán kevesen vannak olyanok, akik mint atyák kezelnek bennünket. Hogy érezzük a különbséget a tanító és az atya között, ez olyan mint a normál életben. A tanító az iskolában elmondja, hogy mi hogyan van, átadja a tudást. Az atya pedig szeret bennünket, bármi rosszat is tegyünk. Ő ott van mindig, amikor segítségre van szükségünk, ő mindig visszafogad, ha mi rosszat is tettünk. Ilyen testvérekre van szüksége mindenkinek, aki kezdő a hit útján. Egy olyan segítségre, aki terelgeti az (új szellemi) élet útján.
Kívánom minden testvéremnek, hogy tudatosan el tudjon jutni a szellemi érettségre.
Medveczky László
Lapozás: 1 2